Volt egyszer egy család, akik egy kisvárosban laktak. Volt egy 4 éves kislányuk, akit Suzynak hívtak. Nem volt emelet a házukon, egyszerű kertes ház volt.

- Kicsim! Menj ki játszani egy kicsit - mondta Suzynak az édesanyja.

- Rendben Mami! - mondta boldogan Suzy- A labdámat kivihetem?

-Persze Drágám, de ha kigurul az útra, és egy ember odamegy, és felveszi, nehogy hozzászólj, még azt se mond hogy köszönöm! Rendben? - kérdezte.

- Igen mami, értelek. -mondta Suzy, és látszott a szemében, hogy nem is akar kimenni.

Ki ment az udvarra, ahol nem volt kerítés. Suzy dobálta a labdát, meg rúgta egyszer kétszer, és kigurult az útra. Suzy odament, és látta hogy egy ember már le is hajolt érte, és nyújtotta Suzynak.

- Tessék kislány! - mondta, a szeme vérben úszott.

- Köszönöm! - mondta Suzy - Megtetszik mondani hogy hívják? 

- Igen...

És hosszas beszélgetésbe kezdtek. Az ember aztán idegesen felugrott, hangosan felnevetett, és azt suttogta : "Ezt még megbánod kislány!"

Este Suzy az ágyába ment. Lefeküdt, betakarózott. Lehunyta a szemeit, és elkezdett számolni. 

- Egy...kettő...három...

Egyszer csak kopogtak az ablakon. Suzy odament, kinyitotta az ablakot, és benyúltak érte, és behúzták. Meghalt.

Azóta ha az éjszaka közepén kopognak az ablakon, ne nyisd ki, mert jön Suzy, és megöl.